A blogról

Férjünk, szüleink, nagyszüleink nem kis meglepetésére második babánk születésekor mosható pelenka használatára adtuk a fejünket. A környezetünkben a legtöbben ugyanígy rácsodálkoznak erre, hiszen ők is a sok robottal járó, higiénikusnak egyáltalán nem tűnő textilpelenkázásra asszociálnak, amely 20 évvel ezelőttig a moshatózással járt.



A szemlélet csak lassan változik, de mi látjuk a jövőjét és tapasztaljuk, hogy milyen sok hasonlóan gondolkodó anyuka van már hazánkban is. Úgy határoztunk, belevágunk mi is és megpróbálunk többet tenni a természetért, ill. környezetünkben is népszerűsíteni a környezetbarát pelenkázást.

Reméljük, mindenki megtalálja az őt érdeklő, érintő témákat a bejegyzések között - ha mégsem, szívesen vesszük az olvasók témajavaslatait!



2013. május 6., hétfő

Moshatózni kezdtünk egy 6 hós babával!

A pesterzsébeti lelkes baba-mama klubba kaptunk meghívót pár hete acélból, hogy tartsunk egy általános tájékoztatót a modern textilpelenkázásról. A megjelent anyukák közül páran még sosem találkoztak az új-régi pelenkázási megoldással, jó néhányan azonban már hallottak róla, sőt, próbálták is korábban. 


Ebben a bejegyzésben az egyik olyan anyuka levelét idézzük, aki korábban csak eldobható pelenkát használt, most azonban belevágott és megírta nekünk a tapasztalatait is. Közreadjuk írását - természetesen minden módosítás nélkül-, mert a jó példa ragadós :)


"Sziasztok!

Kértétek, hogy majd írjak egy kis élménybeszámolót a vásárolt pelenkákról, íme:

6 hónapos korban mindketten megértünk a mosható pelenka helyzetre. Korábban is kacérkodtam a gondolattal, de mivel meghalni sem volt időm, így hanyagoltam a plusz feladat ígéretét. Amióta Lizus 4 hónapos elmúlt, minden könnyebb. 

Elszörnyedve cipeltem ki a 3 naponta összegyűlt hatalmas zsáknyi koszos pelenkát. De a végső motiváció az ekcéma volt, hogy ne vagy csak ritkán érintkezzen a kis feneke kemikáliákkal.


Örülök, hogy már túl vagyunk a kifejezett anyatejes kakin, nem szívesen suvickolnám azt. Így csak lekapom róla a papírt, ugyan kicsit megszínezi a betétet, de azt csak pikk-pakk átöblítem. A napon ráadásul gyönyörűen halványodnak a foltok. Nem mondom, volt már szétkenődött, elcsúszott papírú undi-kaki pucolás is!


Egyenlőre egy zsebes Baba+Boo (plusz betétekkel) és egy Bambinex PUL külső, belsőkkel büszke tulajdonosai vagyunk. Már úton van a következő adag (kölcsönpelenka) és szépen fel lesz tuningolva a pelenkaraktárunk. 

A Baba+Boo-t úgy használom, hogy teszek egy betétet a zsebbe és egyet rá (no meg a papír). Így néha elég csak a felsőt lecserélni és azonnal mehet is vissza. Ha több "anyag" ment bele, akkor a külsőt kiöblítem és ha megszáradt, akkor a plusz betétekkel újra használom. 

A Bambinex külsőhöz vettem egy egyméretes betétet és egy Econum prefoldot, ezekkel töltögetem. A tépő miatt gyorsabb a becsomagolás, de az egy picit eláll és esztétikailag ismét nagyít a csomagon. Amúgy popóka térfogata megnőtt a mosható pelusokkal. 


Olvastam valahol, hogy a nagy csomag megnehezíti a mozgást, illetve késlelteti a mozgásfejlődést. Nos Lizike amúgy sem egy fürge-ürge, de azért ugyanúgy tud benne mozogni. Nem mondom, azért neki is picit szokatlan volt az elején, de hát ennyit ő is áldozhat a környezetvédelem oltárán.


A használat utáni gyors átöblítés nem okoz gondot, mivel úgyis mennék kezet mosni, viszem magammal, de szerintem nem nagy macera összegyűjtögetni, majd ha elfogyasztottuk csekélyke készletünket, beindítani a mosógépet.
Egyenlőre még pazarlás a fél mosás is, de remélhetőleg hamarosan megérkezik a kölcsön-utánpótlás.
A prefold hajtogatás valahogy (még?!) nem az én világom. Elég nagy popót gyárt. Majd ki akarom próbálni a saját gyártmányú varrott betétet is, nem egy nagy mutatvány, kérdés, hogy mennyire lesz jó nedvszívó.


Popsikrémet mosható pelusba nem használok, azt hittem, nagyon fog hiányozni, de nem. Mondjuk, éjszakára marad az eldobós pelenka, mivel ott 9-10 órát is abban tölt Lizi feneke.


Tesztalany most az ölemben szunyókál, de majd igyekszem fényképet is küldeni."

Közben megérkezett a fénykép is, nagyon cuki :) M.

2013. május 2., csütörtök

Popeazy teszteredmények - számokkal

Ígértük, hogy megosztjuk veletek a további eredményeket is, amelyeket a Popeazy Mini és Maxi pelenka tesztelőinek köszönhetően tudtunk meg. Nagyon örvendetes végeredmény keletkezett, mivel mi mindig is úgy gondoltuk, hogy remek kis márkát képviselünk Magyarországon és Romániában.
 
A tesztelők az általuk ismert és próbált zsebes pelenkákat összehasonlították a Popeazy-vel, mindet értékelték ugyanazon a 10-es skálán, ahol a 10-es jelentette a lehető legjobb értéket, az 1-es pedig a legrosszabbat. 11 pelenkát jellemző tulajdonságról értünk véleményt az anyukáktól, valamint felmértük azt is, mennyire elégedettek a Popeazy-vel összességében, ajánlanák másoknak és vásárolnák meg maguk is szívesen.

Íme a grafikon, amelyben a narancs oszlop jelzi a Popeazy pelus kapott átlagértékét, a szürke pedig az összes többi zsebes pelenka összesített átlagát.



A tesztelők összesített véleménye szerint Popeazy kifejezetten kicsi batyut képez a babapopsin, jól bővíthető plusz betétekkel, jó minőségű és könnyű a használata (10-es átlag). 

Záródásával, méretállítási lehetőségével, fazonjával és a betét vastagságával, anyagával szintén nagyon elégedettek az édesanyák (9,5-ös átlag).  
Átlagosan 8,8-9,0-es értékeket kapott a száradási idő, a nedvszívás és az ár-érték arány is.  


Mindent összevetve a próbahasználók igen elégedettek a Popeazy zsebes pelenkákkal (9,3), szívesen vásárolnának még belőle (9,3) és mindenképpen ajánlanák barátaiknak, családtagjaiknak (9,8).
 
A többi, általuk használt zsebes pelenkák a következők: Popin, Baba+Boo, Coolababy, Babyland, BG V4, Thirsties duo diaper, Babyland, Blueberry bamboo, Lollipop zsebes, Rumparooz, Easyfit v2, Happy Bum, Happy Flute, Swaddlebees, Econappi, Blueberry delux, Naughty baby, Alva baby, tots bots easyfit.

Ezeknek a pelusoknak az értékeivel összevetve a Popeazy-t sokkal inkább megvásárolnák és ajánlanák a tesztelőink, mint a többi zsebes pelenkákat, mivel jóval elégedettebbek a Little Comfort e termékével, mint a felsorolt zsebesekkel összességében. Jelentősen jobbnak ítélték az anyukák a Popeazy-t csomagnagyság, nedvszívás és minőség tekintetében, mint a vizsgált termékeket. Egyetlen egy dimenzió mentén kapott alacsonyabb értéket a Popeazy, mégpedig a száradási idő kapcsán maradt alul. Ennek oka a sűrű szövésű, hosszú bambuszbetét, amely a nedvszívó egységet képezi a pelusban. 

Összességében remek eredményekkel zárult a Popeazy nyereményjátékunk és a teszt, minden nyertes anyuka megköszönte nekünk a lehetőséget, hogy szert tehetett egy ilyen remek pelenkára és nekünk is örömet okozott, hogy adhattuk!