Mivel egyméretes, a hosszt kell először beállítani: először úgy tűnt, mintha az átlagosnál mintha kisebb lenne a pelus és feladás előtt teljesen szétpatentoltam a legnagyobb méretre. Viszont amikor felkerült Blankára, nagynak tűnt, így szépen visszapatentoltam egy sort :) (Pont fordítva jártam, mint a Fuzzival a múlt héten: az nagynak tűnt, kisebbre húztam a kelleténél, a Happy Heinys meg kicsinek tűnt, szétnyitottam. És végül mindkettő esetében a gyártó beállítási ajánlása tűnt a legjobbnak :))
A pelus feladásakor szinte meglepődtem, milyen rugalmas zárópántjai vannak a pelenkának, ahogy húztam szorosra a derekán úgy nyúlt, mint egy gumiember – legalábbis a meglévő pelusaimhoz képest meglepően rugalmas volt. Ezért jár egy pont a gyártónak, abszolút úgy éreztem tőle, hogy teljesen ráilleszthető a babóra.
Ezután Blanka eltöltött 2 és ¾ órát az új HH zsebesben, azért csak ennyit, mert nem bírtam a 3 órát kivárni, olyan kíváncsi voltam. Nem is csalódtam, a pelusból nem folyt ki semmi, a felülete sem ázott át, azaz teljesen szárazon maradt a babaruha! Mivel csak minimálisan volt nedves a polárbelsője, hagytam száradni egy pár órát és a következő cserénél ismét feladtam a kisasszonyra, akkor több, mint 3 órát is rajta volt, mert körbejártunk pár boltot.
Volt bennem egy kis félsz amiatt, hogy elázott legalább a combjánál és öltözhetünk át, de nem! Szóval a PUL réteg tökéletesen működött, a nedvszívás kifogástalan volt egy sima frottír betéttel is, a nedvesség sehol sem vezetődött ki a ruhához.
Egy pár szót a tépőzárról is ejtenék: én eddig a patenttal záródó pelenkákat szerettem, mert utáltam, hogy a tépőzár mindenhova odatapad, ahová nem akarom és kihúzgálja a szálakat. Sőt, némelyiket olyan erősre csinálják, hogy egyszerűen lehetetlen szétszedni. A Happy Heinys tépőzára nagyon barátságos, könnyen nyílik de erősen zár. Nem széltől szélig tart a pánton, hanem marad hely még rajta, így nem tud beletapadni a felette lévő babaruhába sem.
Összefoglalásként megdicsérném Linda Byerline és kollégáinak alkotását, szerintem egy nagyon jó zsebes pelenkát alkottak, mindenki örömére! Az egész pelenka egy vékony, puha, rugalmas megoldásnak tűnik már első kézhezvételkor, ami be is bizonyosodik a használat során.
Értékelésem az 5-fokú skálán a következőképpen alakul:
(ahol az 5 jelenti a legjobb, az 1 pedig a legrosszabb véleményt)
Könnyű használni: 5 (betétet bele, papírt rá, összepatentol)
Külcsín: 5 (jó fogás és szép szín)
Záródás: 5 (erős de nem túl erős tépőzár, nagyon hosszan)
Méretállítás lehetősége: 5 (derékban is és patentokkal hosszra)
Nedvszívás: 5
Csomag a popón: 5
Bővítési lehetőség: 5 (a zsebbe további betét tehető)
Minőség: 5
Pár vélemény róla:
VálaszTörléshttp://www.naturwindeln.de//wickelsysteme/bewertung_lesen.php?produktID=73
http://community.babycenter.com/post/a25382119/i_hate_happy_heinys
Meg egy kozkedvelt az USA-ban a gDiaper( hybrid) azaz betetes , viszont a vizeletes betetet komposztalni is lehet:-), konnyen moshato, tepozaras es szep a kivitelezese is... Es a babaknak is tetszik:)
VálaszTörlésHú, ezt a gDiapert már én is nézegettem, hogy jó lenne kipróbálni!
VálaszTörlésKi próbáltuk Kingán mi is a tépőzáras és a patentos kivitelt is. Először féltem a tépőzárastól, ami kiderült nagyon jól passzol. több órán keresztül is nagyon jól tartotta magát, nem ázott át. Szóval azt kell hogy mondjam nagyon jó kis pelenka :-). Ja és nem utolsó sorban nagyon szép is :-)
VálaszTörlésPróba: tökéletesnek minősült, minden szempontból, amit kezdő mosipelusosként tapasztaltam, kis csomag,gyönyörű szín és forma, ahhoz képest, hogy nem volt teljesen beavatva (egyszer mostam csak ki), kis híján 4 órán keresztül (mivel egy kis hordozós kirándulás közbejött) tökéletesen bírta a pisit és a kakit....száz szónak is egy a vége: bátran ajánlom mindenkinek!!!!
VálaszTörlés